Ott azon a padon a 84-es busz megállójában üldögélve ismét színes pillangóként szállt le a vállára a boldogság. Rádöbbent, hogy a boldogságot nem lehet hajkurászni, mert akkor ijedten tovarepül, kiszökik a markából. Ki kell menni az élet vadvirág illatú mezejére, légies mozdulatokkal körbelibegni azt, közben beleszagolni minden virágba, majd letelepedni a fűbe kényelmesen és várni. Nem konkrét dologra, csak úgy. Minden elvárás nélkül. A boldogság nagyon hasonlít ebben a szerelemhez, jutott eszébe. De sosem szabad a boldogság és szerelem közé egyenlőségjelet tenni, ezt is nagyon jól tudta, másokkal ellentétben. Körbenézett a környéken, amit már úgy ismert, mint a tenyerét, hiszen 4 éven keresztül minden délután itt várta a hazafelé tartó buszt. Egy külvárosi, forgalmas útkereszteződést látott, magas panelházakkal szegélyezve, néhol egy-egy zsebkendőnyi nagyságú zöldterülettel. Emlékezett, anno mennyire utálta. Minden délután azon gondolkozott a buszra várva, hogy a város egyik legjobb gimijét miért egy ilyen környékre építették. Nem tartotta magát sznobnak, nem ilyen okból irritálta a környék. Egyszerűen csak rendelkezett némi szépérzékkel, a környék kisugárzása viszont lehangoló volt ilyen szempontból. Viszont ez már rég nem zavarta, elfogadta, megszokta, megszerette. Mint érdekházasságot kötő asszony a férjét. 2 éve ballagott el a gimiből, "hogy telik az idő" - jutott eszébe a közhelyes mondat. Már nem gyűltek könnyek a szemébe a környékre érve, mint az érettségije után hónapokig, ha erre felé tévedt. Már nem siratott semmit. Könnyed mosollyal az arcán nézelődött. Beszívta a friss kora esti levegőt, amibe érdekes módon nem keveredett az autók kipufogógőze. Ez egy jó nap volt, nyugtázta magában. Dolgozott is, majd edzésen ki is eresztette a fáradt gőzt. Otthon pedig max hangerőn zenét hallgatva, cidert kortyolgatva igazán könnyűnek fog tűnni az élet. Ennyi kellene csak a boldogsághoz? Nagyon úgy tűnik. Amikor bezzeg görcsösen akarja, mindent megtesz érte, akkor elkerüli őt. Most meg nem történik semmi különös, csak egy szimpla hétköznap van, mégis itt van vele, érzi. Ki érti ezt? Most viszont megjegyzi egy életre a boldogság receptjét. Veszünk bőségesen békét, amihez keverünk egy jó adag egészséget. Ehhez az alaphoz adunk iskolát, munkát és sportot. Rakunk bele pár barátot és családot is. Keverünk bele új,izgalmas élményeket is, ami fűszerezi azt. A tetejére ízlés szerint szórhatunk szerelmet is, de ezzel vigyázzunk, mert elronthatjuk vele az egész ételt. A boldogság tehát biztonság némi izgalommal vegyítve, úgy gondolta. Mert kell az élet-ételhez a fűszer is, különben megunja, ha minden nap ugyanaz az ízvilág fogadja. De kell a megszokott, a jól ismert, a kereti s a hétköznapokba. Ha ez nincs, akkor olyan elveszettnek érzi magát. Mert szeret ő sziklát mászni, de csak biztosítókötéllel...
